Népdaléneklő verseny
2016. március 22. kedd, 12:39

 

 

Első ízben rendeztük meg népdaléneklő versenyünket. Minden induló egy dalcsokorral nevezett. A jelenlévőket és a zsűri tagjait Bartáné Góhér Edit tanárnő Kodály Zoltán szavaival köszöntötte. Az induló versenyzőket négy tagú zsűri – Privler Mária nyugalmazott főiskolai adjunktus, Katona Krisztina főiskolánk tanára, Boczonádi Zsuzsanna, Gedó Gabriella  pontozta, értékelte. A köszöntést követően Gedó Gabriella harmadéves tanító szakos hallgató bátorító szavait és népdalcsokrát hallgattuk.

Bővebben...
 
Ha tavasz, akkor óvodapedagógiai konferencia Kárpátalján
2016. március 22. kedd, 11:25

 

  2016. március 11-12-én rendezték meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet szervezésében "Az óvodai nevelés jelene és távlatai" című nemzetközi tudományos-gyakorlati konferenciát. Mint az elmúlt évtizedben minden évben, most is meghívták a rendezvényre a GFF Pedagógiai Kar dékánját, Dr. Lipcsei Imrét, aki egy órás előadást tartott a kárpátaljai magyar óvodapedagógusoknak.
Bővebben...
 
Országos Tanítási Verseny a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán
2016. március 20. vasárnap, 13:00

 

  „Tanuld és tanítsd a jobbat!” címmel országos tanítási versenyt szervezett a Gál Ferenc Főiskola szarvasi campusa: a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolájával együttműködésben. Az immár második alkalommal megrendezett tanítási verseny méltó örököse kíván lenni a korábbi Országos Apáczai Tanítási Versenynek. Matematika, környezetismeret, testnevelés tantárgyakból hirdeti meg a tanítóképzést folytató felsőoktatási intézmények hallgatóinak a szakmai rendezvényt.
Bővebben...
 
Tesz-Vesz Tavasz - Önkénteskedés a Gyakorlóban
2016. március 17. csütörtök, 11:22

 

 

2016.március 10-én délután a Pedagógiai Kar hallgatóinak egy önkéntes csoportja (Horváth Bence Bernát HÖK elnök, Sás Norbert, Miron Bianka és Varga Viktória) Jancsó Brigitta lelkészségi munkatárs vezetésével ismét bekapcsolódtak az egyházmegyei teszveszelésbe.

Eredeti céljuk a tavalyi munkálatokhoz hasonlóan a Gyakorlóintézmény óvodai és iskolai udvarának rendbe tétele lett volna, de a sáros, esős idő miatt egy másik, de ugyanúgy hasznos feladatot kaptak. Az iskola és az óvoda udvarán található kő-és műanyag ülő alkalmatosságokat és az óvodai asztalkákat, székeket tisztították meg, valamint az új műfüves futballpályát is makulátlanra gereblyézték a másnapi iskolai ünnepségre.

Bővebben...
 
A Pedagógiai Kar hölgy munkatársainak köszöntése a Nemzeközi Nőnapon
2016. március 16. szerda, 14:26

 

  Március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon karunk férfi tagjai rövid ünnepség keretében köszöntötték a hölgyeket. Szarka Péter mondott ünnepi köszöntőt, melyben ezt a tavaszünnepet túlélő ünnepnek nevezte: mindenki ismeri a nőnap XIX. századi mozgalmi indíttatását, ám azok is, akik az eredet gondolatkörétől távol állnak, a köszöntésnek mégis szükségét érzik.
Bővebben...
 
Március 15-i ünnepi megemlékezés
2016. március 11. péntek, 08:51

 

 

Sokéves hagyomány, hogy a Pedagógiai Kar hallgatói megemlékeznek az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról a főépület lépcsőin állva.

Ebben az évben a megemlékezés egy 4. évfolyamos tanító szakos hallgató, Urbancsek Nikola által összeállított ünnepi műsor alapján készült, amit a 2. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgatók adtak elő.
 

Bővebben...
 
Felhívás ERASMUS ösztöndíjra
2016. február 29. hétfő, 12:32

 

 

2016. április 30-ig lehet jelentkezni a 2016/17-os tanév 1. félévére szóló ERASMUS ösztöndíjra


Pályázati követelmények:

a pályázó nem volt még tanulmányi ERASMUS ösztöndíjjal külföldön
a pályázó magyar állampolgár, vagy állandó tartózkodási engedéllyel él hazánkban
a pályázat leadásának időpontjában legalább két lezárt félévvel rendelkezik
a megpályázott időszakban a pályázó aktív hallgatói jogviszonyban lesz a főiskolával
szakmailag felkészült arra, hogy külföldi egyetemen folytasson tanulmányokat
a pályázó igazolhatóan birtokában van a szükséges nyelvtudásnak (a partneregyetemen végzendő oktatás, kutatás nyelvén)
tanulmányi programtervezet
 

Bővebben...
 
„Éhezőknek ételt adni, szomjazóknak italt adni” - Önkénteskedés a Máltai Szeretetszolgálat szarvasi csoportjánál
2016. február 22. hétfő, 15:24

 

  2016.02.19-én reggel a Pedagógiai Kar hallgatóiból szerveződött 6 tagú önkéntes csoport indult a Máltai Szeretetszolgálat szarvasi központjába, hogy megismerkedjen a szervezet munkájával és egyúttal besegítsen a „máltai munkásoknak”.
Az Irgalmasság Évének február hónapra meghirdetett témája: „éhezőknek ételt adni, szomjazóknak italt adni” jelmondat hozta az önkéntes szolgálatvállalás ötletét.
 
Bővebben...
 
TDK-n részt vevő hallgatók továbbképzése
2016. február 15. hétfő, 08:42

 

 

GÁL FERENC FŐISKOLA
PEDAGÓGIAI KAR

 

 

A TDK-n részt vevő hallgatók következő továbbképzése

 

 

Szeretettel várunk minden TDK kutató és a tudományos kutatás iránt érdeklődő hallgatót


2016. február 17-én és február 18-án 14.00 órától

 

Bővebben...
 
Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója – KELET 2016 Szegeden
2016. február 11. csütörtök, 13:15

 

  2016. február 5-7. között felejthetetlen élményben lehetett részük azoknak, akik ellátogattak a szegedi KELET-re. A Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját idén a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezte meg. Az eseményen mintegy háromszáz résztvevő gyűlt össze, köztük egyetemisták, főiskolások, lelkészségek vezetői, papok, szerzetesek.
Bővebben...
 


10. oldal / 17

Képgaléria

 

TOVÁBBKÉPZÉSI AJÁNLAT

ÓVODÁK, ISKOLÁK

RÉSZÉRE


A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ

MEGHOSSZABBÍTÁSRA KERÜLT!

A képzésekre történő jelentkezések határideje:

2017. július 30.

 

Videotár

Német ösztöndíj

Német szakirányos hallgatók figyelmébe ajánljuk az alábbi ösztöndíjlehetőséget, amellyel 2017. július 9-15-ig német nyelvű továbbképzésen vehetnek részt Bajorországban RÉSZLETEK

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.