Magyar Tudomány Ünnepe a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán

2015. november 30. hétfő, 13:22

 

  Egy felsőoktatási intézmény kötelessége a szellemi értékek ápolása, tisztelgés a tudomány előtt. Ez a két cél motiválta a Szarvason működő Pedagógiai Kar munkatársait is, amikor 2015. november 25-én megtartották  „A Pedagógiai újszerű kihívásai” című nemzetközi konferenciájukat. A Kar hosszú évek óta tart fenn kapcsolatot határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel, ezért a délelőtti programban három külhoni vezető előadására számítottak. Dr. Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke betegsége miatt nem tudott eljönni, azonban Dr. Flóra Gábor, a Partiumi Keresztény Egyetem kancellárja és Josip Lepes az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja részt vett a Konferencián.

  

 

A Főiskola lelkészségi munkatársa, Jancsó Brigitta által vezetet „Lelkes klub” egy szép énekkel köszöntötte a részvevőket, majd Karinthy Frigyes Tanár Úr kérem című munkájából Martyin Andrea és Könnyű Ákos vetítette a közönség elé, mi is történik, amikor egy rossz tanuló felel és milyen is az, amikor egy jó tanuló áll ki az osztály elé.


Dr. Lipcsei Imre, a Kar dékánja néhány gondolatban megemlékezett Gróf Széchenyi István nagyhatású felajánlásáról, majd bemutatta a vendégeket.


Elsőként Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora tartotta meg „Pedagógiai reformok és keresztény nevelés” című előadását. Őt követték a külhoni előadók. Dr. Josip Lepes a „Ki ül az utolsó padban a vajdasági iskolákban?”, majd Dr. Flóra Gábor „A magyar nyelvű pedagógusképzés határhelyzetei a Partiumi Keresztény Egyetemen”  című előadásai hangzottak el.  Hogy a délelőtti program is teljes legyen,  Dr. Orosz Ildikó elnök asszony helyére Dr. Lipcsei Imre lépett be, aki „Az 1920-30-as évek cserkész életének üzenete a mai társadalom ifjúságának” című előadásával zárta a délelőttöt.


A város és a járás vezetőivel együtt elköltött munkaebéd során folytatódott az előző délután elkezdett, jövőbeli együttműködésről folytatott egyeztetés, melyről szóló megállapodást egy későbbi időpontban írnak alá az intézmények vezetői.


A délután a Gál Ferenc Főiskola szegedi oktatói , Dr. Liszkai Tamás és Punk Mária a „Rituális játékok a gyermeki önértékelés és az egészséges test-kép szolgálatában  - megjegyzések a rituálpedagógia csoportdinamikájáról”  című előadásával kezdődött. Ezután a Pedagógiai Karon immár hagyománnyá váló, a képzés szellemiségéhez szervesen kapcsolódó  „Mester és tanítvány” program kezdődött, mely keretében Baráth Nóra „Képzőművészeti alkotások és technikák az óvó- és tanítóképzésben” tartott előadása közben a művészetben jártas hallgatók Balog Anett, Dezsiné Gurzó Ágnes, Szellék Ildikó és Horváth Annamária mutatták be munkáikat és beszéltek az alkotás közben rájuk törő érzésekről.


A tanárnő és a hallgatók közös kiállítását Lonovics László karunk oktatója, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke nyitotta meg.

 

 

 


 

 

 

 

Képgaléria

 

ÚJ JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:

2020. AUGUSZTUS 15.

 

 

 

Trianon 2020

 

 

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.