Angyali Segítség az Ótemplomból és a Gál Ferenc Főiskolától

2015. március 04. szerda, 11:23

 

 

Március 8-án, vasárnap a Szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközség a Gál Ferenc Főiskolával közösen ételosztást szervez a rászorulóknak. A Gál Ferenc Főiskola a helyi evangélikusok által már hagyománnyá tett rendszeres téli ételosztásokhoz: az Angyali Segítség programhoz csatlakozik egy vasárnapra. Nemcsak anyagiakkal kívánja szponzorálni az eseményt, hanem önkéntes segítőkkel is.

 

Az önkéntességre a Pedagógiai Kar hallgatói közül 12 fő jelentkezett. Ebből az alkalomból látogatott el hozzánk március 2-án (hétfőn) este Lázár Zsolt, szarvasi evangélikus esperes, – az Angyali Segítség program megálmodója-, aki bevezette az önkéntes szolgálat világába a hallgatókat. A jelentkezetteknek elsőként saját, önkéntes munkában szerzett kalandos tapasztalatairól mesélt. Kiemelte az önkéntes szolgálat szépségeit és társadalmi hasznosságát, majd a vasárnapi ételosztás gyakorlati tudnivalóiról is szó esett. Önkénteseink három munkafolyamatban vesznek majd részt: pénteken délelőtt zöldséget pucolnak a babgulyás ebédhez, vasárnap reggel 7 órától az étel föltevésében, elkészítésében; 11.30-tól pedig az ételosztásban segédkeznek.

 


 

 

 

 

Képgaléria

 

ÚJ JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:

2020. AUGUSZTUS 15.

 

 

 

Trianon 2020

 

 

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.