Nőnap a Pedagógiai Karon

2017. március 20. hétfő, 08:08

 

  Március 8-án a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kar férfi munkatársai egy kis ünnepség keretében köszöntötték a Karon dolgozó hölgyeket. Dr. Lipcsei Imre dékán rövid gondolatai után felkérte Szarka Péter tanár urat, hogy egy szép üzenetet fogalmazzon meg az ünnepeltek számára.

 

 


A rendhagyó köszöntésben tanár úr személyes példákkal ecsetelte a NŐK értékeit, kiemelve néhány kolléganő tulajdonságait, melyek jól reprezentálják a segítőkészségüket, a jó szervezőképességüket, a megértő attitűdjüket, a kreativitásukat és mindazt, ami elősegíti, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön. A példák mosolyt csaltak az arcokra és a végén felcsattanó őszinte taps arra ösztönözte dékán urat, hogy már most felkérje Szarka Péter tanár urat a jövő évi köszöntő megtartására is.


Koccintás után, az ajándékok kiosztását követően rövid beszélgetésre is sor kerülhetett, azonban hamar véget ért az ebédszünet és mindenkit várt a munka.


Minden folytatódott tovább a szokásos rutin szerint, de valami mégis más volt. Lelke mélyén mindenki magával vitte a jó hangulatot, a szép gondolatokat és azt a megnyugtató érzést, hogy bármennyi munka is vár ránk, bárhogy is tornyosulnak a feladatok, mindenkinek fontos, hogy megálljunk egy kis időre, ne feledkezzünk meg a hagyományokról, és ápoljuk az emberi kapcsolatokat.

 

 


 

 

 

 

Adventi programok

Képgaléria

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.