Kiss-Rigó László püspök Gyula város díszpolgára címet kapott nemzeti ünnepünkön

2018. március 22. csütörtök, 09:42

 

  Tizenkét önkormányzati kitüntetést adott át Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a március 15-i ünnepi képviselő-testületi ülés keretében. A Gyula város díszpolgára címet idén Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke vehette át.


 

 

Elismerésben részesült még a nemzeti ünnepen Hegedűs István református lelkész, Párducz László főorvos, Szabó Istvánné nyugalmazott klubvezető, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület, Zlehovszky Kornélia címzetes főorvos, Nagyné Kotroczó Andrea gimnáziumi tanár, Perlaki Attila karvezető, Sós Judit Mariann hivatali osztályvezető, Nagy Éva Marianna könyvtáros, Tóthné Katona Éva gondnoksági ügyintéző és Sipos Péter címzetes egyetemi docens.


Görgényi Ernő polgármester a március 15-i ünnepségen köszöntőjében úgy fogalmazott: Gyula városa egyike azon magyar településeknek, amelyek kezdettől fogva elköteleződtek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméi iránt. Ennek kapcsán utalt arra, hogy az első díszpolgári címet Kossuth Lajos, a másodikat Erkel Ferenc kapta meg.


Azzal, hogy az önkormányzat a legrangosabb városi elismeréseket épp március 15-én adja át, a hősök iránti tiszteletét is kifejezi – mutatott rá a polgármester, majd átnyújtotta a díjakat.


Elsőként a „Gyula város díszpolgára” cím kitüntetettjének, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspöknek gratulált, aki a gyulai köznevelésben és a felsőfokú oktatásban, az oktatási intézményrendszer fenntartásában és fejlesztésében betöltött szerepéért, valamint az európai színvonalú gyulai Grosics Labdarúgó Akadémia létrehozásában vállalt feladataiért részesült elismerésben.


Kiss-Rigó László az átadón kifejtette: a megtisztelő kitüntetés számára felszólítás újabb felelősség- és kötelezettségvállalásra.


A Kiváló Polgár kitüntetést idén Perlaki Attila karvezető, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium ének-zene szakos tanára vehette át közösségépítő tevékenységéért, az oktató-nevelő munka terén kifejtett példaértékű és elévülhetetlen érdemeiért.


Gyula Városért kitüntetést vehetett át többek között Hegedűs István református lelkész, a gyulavári gyülekezet, valamint az idősek és az elesettek több évtizedes lelkiismeretes szolgálatáért; valamint Párducz László, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza szülészet-nőgyógyászat osztályának vezető főorvosa, a Gál Ferenc Főiskola oktatója is a betegek kiemelkedő ellátásáért és sokrétű közéleti szerepvállalásáért.


A március 15-i ünnepi programok sorát az Erkel Ferenc Társaság 29. történelmi hangversenye zárta a városházán.

 

 

Sajtómegjelenések

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Gyulai Hírlap

Gyula Televízió

BEOL.hu

Hírozon

 


 

 

 

 

Képgaléria

 

TOVÁBBKÉPZÉSI AJÁNLAT

BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK,

ISKOLÁK RÉSZÉRE

 

 

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ


MEGHOSSZABBÍTVA


2018. JÚLIUS 31-IG!

 

Belső nyelvvizsga korábban végzett hallgatók részére

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara a 2011. évi CCIV. törvény 107. § (2) bekezdésében foglaltak alapján külön nyelvi vizsga lehetőségét biztosítja azoknak a 2008/2009-es tanévben vagy korábban záróvizsgát tett egykori hallgatóinak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át oklevelüket. BŐVEBBEN

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.