Hódmezővásárhelyi pedagógusok látogatása a főiskolai karunkon

2018. május 07. hétfő, 09:18

 

  2018. május 2-án hatvan pedagógus és nevelő, valamint oktatómunkát segítő kolléga látogatta meg főiskolai karunkat a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertan Intézményből. A vendégeket Dr. Lipcsei Imre dékán úr fogadta, és bemutatta a Gál Ferenc Főiskola szervezeti rendszerét, majd kiemelte Pedagógiai Karunk azon konferenciáit, versenyeit, rendezvényeit, szabadidős programjait, amelyre joggal büszkélkedhet.

 


A látogatóknak megemlítette a május 11-én, Szegeden megrendezésre kerülő speciális szimpóziumot, melynek témája: „A nevelés speciális lehetőségei” lesznek.


A vendégeink külön kérték, hogy ismertesse meg a Kar a továbbképzési ajánlatait, mivel már többen végeztek szakirányú, szakvizsgás képzést a főiskolán. A továbbképzés rendszerét és ajánlatait Nagy Jenőné, a szakirányú, szakvizsgás képzések továbbképzési vezetője történetiségében ismertette és felvázolta, hogy 2002-től induló két képzésünkből, miképpen lett 21 akkreditált képzésünk, amelyből 8 képzés folyamatosan működik. A beszélgetések után a vendégek meglátogatták a Kar új könyvtárát, és egy sétát tettek az udvaron, ahol a boldogan játszó óvodás gyermekeket megcsodálhatták.

 

 


 

 

 

 

Képgaléria

 

TOVÁBBKÉPZÉSI AJÁNLAT

BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK,

ISKOLÁK RÉSZÉRE

 

 

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ


MEGHOSSZABBÍTVA


2018. AUGUSZTUS 10-IG!

 

Belső nyelvvizsga korábban végzett hallgatók részére

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara a 2011. évi CCIV. törvény 107. § (2) bekezdésében foglaltak alapján külön nyelvi vizsga lehetőségét biztosítja azoknak a 2008/2009-es tanévben vagy korábban záróvizsgát tett egykori hallgatóinak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át oklevelüket. BŐVEBBEN

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.