Losonci óvodapedagógus hallgatók szarvasi cseregyakorlaton

2018. május 30. szerda, 14:58

 

  A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kar jogelőd intézménye és a Losonci Pedagógiai és Szociális Akadémia között fennálló Kormányközi megállapodás keretében 2018. 05. 14-től – 2018. 05. 25-ig szakmai gyakorlaton vettek részt Szarvason a losonci óvodapedagógus hallgatók.

 

A két intézmény között már több mint egy évtizede fennálló együttműködés hozzájárul, hogy a szlovákiai magyar hallgatók szakmai ismereteinek bővítéséhez, lehetőségük volt elméleti ismereteik alkalmazására, illetve a magyar kultúra megismeréséhez és a nyelv gyakorlásához. A hallgatók gyakorlaton sok tapasztalatot szereztek, betekintést kaptak, bekapcsolódhattak a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolában és Gyakorlóóvodában folyó pedagógiai munkába és az óvodai életbe.


A délelőtti szakmai munka mellett a hallgatóknak lehetőségük volt, délutánjaik is érdekes programokkal töltötték. Az egyik délután folyamán végig járták a Történelmi Emlék utat, ami elvezetett őket a történelmi Magyarország középpontjához. Az Arborétumban kalandos próbatétele keretében, fejthették meg a Titkok Kertje rejtette titkokat, melyeket egy zárakkal és kulcsokkal őrzött szoba őrzött az erdő mélyén. Az Anna Liget felfedezése közben látogatást tettek a Ruzicskay Emlékházban.


Az ünnepi hosszú hétvége ideje alatt elutaztak Gyulára, ahol meglátogatták az Almássy Kastélyt Látogató Központot, a Gyulai Várat, Ladics – házat , majd a Kohán – képtárat és az Erkel Emlékházat. A Szarvasi Arborétumban, Üvegházban megtekintették a gazdag-, és egyedülálló növényvilágát, Pepi Gróf varázstanyájába is betekintést nyertek, valamint bebarangolták Mini Magyarország makett parkot és a Katalin II. sétahajóval a Körös zegzugos holtágát fedezhették fel. Pünkösdhétfőn megismerhették a Körös- Maros Nemzeti Park, tájvédelmi körzet állatvilágát a Körösvölgyi Állatparkban, majd pihenésként ellátogattak a Szent Klára fürdőbe. Továbbá Szarvas határában álló Sárarany Szalmaporta kézműves házban megismerhették, és ki is próbálhatták szalmafonó és gyöngyfűző kézműves mesterségek rejtelmeit, illetve kellemes sétát tettek Füves kertben.


A látogatókat Dr. Fest Sarolta, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának dékánhelyettese köszöntötte karunkon, érdelődve a progrmok során szerzett tapasztalatikról.


A szakmai program célja, hogy megmutassa a leendő óvodapedagógusoknak, Magyarországon hogyan is zajlik a pedagógiai munka az óvoda és iskola keretein belül, ezzel adva kellő motivációt és viszonyítási alapot a gyakorlaton résztvevő szlovák hallgatók számára.

 

 


 

 

 

Képgaléria

Adventi programok

Belső nyelvvizsga korábban végzett hallgatók részére

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara a 2011. évi CCIV. törvény 107. § (2) bekezdésében foglaltak alapján külön nyelvi vizsga lehetőségét biztosítja azoknak a 2008/2009-es tanévben vagy korábban záróvizsgát tett egykori hallgatóinak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át oklevelüket. BŐVEBBEN

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.