Gál Ferenc emlékkiállítás megnyitó a Pedagógiai Karon

2019. március 18. hétfő, 13:00

 

  A tavalyi évben emlékeztünk Gál Ferenc professzor úr, Intézményünk névadója halálának huszadik évfordulójára. Gál Ferenc életének és munkásságának a bemutatására emlékkiállítás készült, mely vándorkiállításként a Főiskola valamennyi Karára eljut. Szarvason, a Pedagógiai Karon e kiállítás megnyitójára 2019. március 18-án 11.00 órától került sor a Kari főépület első emeleti lépcsőfordulóban.
 

  

A megnyitón Dr. Lipcsei Imre dékán úr röviden bemutatta Gál Ferenc életpályáját, gondolatait pedig Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök Gál Ferencet méltató szavaival zárta: „Gál Ferencnek nem volt politikai, gazdasági hatalma, tudása volt, tehetsége, szorgalma. A tudás hatalmával nem elismeréseket keresve élt, szerényen és alázatos módon szolgált. Életének üzenete ma is aktuális: keressük az igazságot és legyünk szerények az evangélium szolgálatában.”


A rendezvény keretében Dr. Szilvássy Orsolya kari Erasmus-koordinátor Gál Ferenc római Collegium Germanicum-Hungaricum Intézetben folytatott tanulmányait idézte fel, személyét példaként állítva a mai – időszakosan külföldi tanulmányokra pályázó  – hallgatók számára.


A kiállítás megnyitóünnepségén Gál Ferenc egyéniségét, munkásságát egyrészt a róla szóló, másrészt az ő tollából vett írásokkal idéztük fel. A Dr. Katona Krisztina által választott idézeteket Kelemen Petra és Bodnár István hallgatók tolmácsolták.

 

 


 

 

 

 

Képgaléria


 

TOVÁBBKÉPZÉSI AJÁNLAT

BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK,

ISKOLÁK RÉSZÉRE

ÚJ JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:


2019. JÚLIUS 31.

 


 

Belső nyelvvizsga korábban végzett hallgatók részére

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara a 2011. évi CCIV. törvény 107. § (2) bekezdésében foglaltak alapján külön nyelvi vizsga lehetőségét biztosítja azoknak a 2012/2013-as tanévben vagy korábban záróvizsgát tett egykori hallgatóinak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át oklevelüket. BŐVEBBEN

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.