Díszdiplomásokat köszöntöttek a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán

2019. szeptember 25. szerda, 14:41

 

  2018. szeptember 22-én, szombaton délelőtt díszdiplomákat adtak át a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán végzettek számára a szarvasi Evangélikus Ótemplomban.

 

 

AValaha Önök kísérték kézenfogva gyermekeiket óvodába, iskolába, most pedig gyermekeik kísérik Önöket, hogy átvegyék a pedagógusként leélt 50, 60, 65 és 70 esztendő lenyomatát, a hajdani kibocsátó intézmény jogutódjának díszdiplomáját – mondta dr. Lipcsei Imre, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának dékánja a szeptember 21-iki ünnepségen a szarvasi Ótemplomban. Ezzel a nagyívű képpel köszöntötte az ünnepelteket, mellettük a hozzátartozókat, a főiskola megjelent munkatársait és a meghívott vendégeket: dr. Kiss Imre plébánost, Tolnai Pétert a megyei önkormányzat alelnökét, Hodálik Pált Szarvas alpolgármesterét, Horváthné dr. Kepenyes Edit hivatali osztályvezetőt és Bíró gyulát a Gyakorlóintézmény igazgatóját. A dékán ünnepi beszéde előtt ovisok, utána pedig egy iskolás szavalt, még inkább megteremtve az alkalom ünnepi áhítatát. Lipcsei Imre felidézte a pedagóguspálya gyönyörűségét, nem hallgatva el a buktatókat sem, végkövetkeztetésként azt vonva le, hogy engedni kell, hogy lehetőleg minden gyereknek boldog gyerekkora legyen. Végezetül – a pedagóguspálya elismeréseként – Móricz Zsigmond szavait idézte, amit a Nyugat nemzedékének klasszikusa Nyilas Misi szájába ad a Légy jó mindhalálig c. regényben: „Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.” Köszöntötte az ünnepelteket Tolnai Péter, Hodálik Pál és Kiss Imre is, aki egy ír áldással fejezte be mondandóját.

 

A köszöntések és jókívánságok elhangzása után 49 díszdiplomát adott át a dékán, 18-an arany, 9-en gyémánt, 17-en vas és 5-en rubin oklevelet kaptak.

 

 


 

 

 

 

Képgaléria

Belső nyelvvizsga korábban végzett hallgatók részére

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara a 2011. évi CCIV. törvény 107. § (2) bekezdésében foglaltak alapján külön nyelvi vizsga lehetőségét biztosítja azoknak a 2012/2013-as tanévben vagy korábban záróvizsgát tett egykori hallgatóinak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehették át oklevelüket. BŐVEBBEN

Videotár

Diákigazolvány

A diákigazolvány igénylés a NEPTUN rendszer bevezetésével elektronikusan történhet, melyet az oktatási igazolványokról szóló 362/2011 (XII.30.) kormányrendelet szabályoz. Amennyiben a hallgató még nem igényelt állandó diákigazolványt, vagy az megrongálódott, elveszett, akkor az alábbiak szerint igényelhet: LETÖLTÉS

Pénzügyek teljesítése

A hallgatók különböző befizetési kötelezettségeiket (például: ismételt vizsgák díjai, különeljárási és szolgáltatási díjak, továbbá KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJ/ÖNKÖLTSÉG DÍJA, és a Pedagógiai Karon a kollégiumi térítési díj) az alábbi módon teljesíthetik TOVÁBB

Bejelentkezés



Honlapunk megtekintéséhez a Mozilla Firefox program használata javasolt

Designed by simple wp themes.