Nyugodj békében Ambrus Atya!

Még állami intézmény voltunk, amikor egy beszélgetésünkön felmerült, hogy szívesen találkoznál a hallgatóinkkal és felajánlottad, hogy még tanítanál is a Pedagógiai Karon. A választható tárgyak közé soroltuk az általad megjelölt stúdiumot. A hallgatók érdeklődve ízlelgették a „Jézuskától Jézus Krisztusig” című tárgyat, mit is takarhat, mit fog mondani egy katolikus pap. Az első évben nem sokan, de a következőben már egyre többen választották ezt, mert megismerték Ambrus Atyát, a jó kedélyű, mindenkihez odaforduló, mély hitű embert.  A kollégák is hamar elfogadtak és megszerettek, hiszen részt vettél rendezvényeinken és mindenki örömmel vette, amikor a karácsonyváró, évbúcsúztató esten együtt énekeltük Veled a Mennyből az angyalt.

Velünk voltál sikereinkben és nehézségeinkben egyaránt. Sokat segítettél abban, hogy a Pedagógiai Kar megérkezzen a Szeged-Csanádi Egyházmegyébe és a Gál Ferenc Főiskola tagja legyen. Nagy családunk tagjaként házszenteléskor végigjártad az épületeinket, meghallgattad a kollégák és a hallgatók gondjait és hitet, erőt adtál a csüggedőknek.

Megdöbbentünk, amikor bejelentetted távozásod, de megértettük, hiszen féltettünk a betegséged alatt és mindannyian reméltük, hogy ott, a másik helyen majd megerősödsz. Tudtuk, hogy hiányozni fogsz, de bíztunk benne –ahogy mondtad – beugrasz majd hozzánk, amikor erre jársz. Néha-néha beszéltünk telefonon, a megszokott derűt árasztó hangod a végén már egyre gyengébb lett.

Amikor Imre atyától megtudtuk, hogy nagy a baj, már beszélni sem nagyon tudsz, még küldtem egy sms-t. Megírtam, hogy Szarvason, a Pedagógiai Karon az oktatók, a munkatársak és a hallgatók is imádkoznak Érted és ilyen messziről is Veled vagyunk. Bíztam abban, hogy az ápolók közül valaki felolvassa Neked és önző módon reméltem, hogy valamit még üzensz nekünk. De már csak egy sms jött, hogy felolvasták, de Te már akkor a nagy útra készültél.

Azóta már megérkeztél… Köszönünk mindent, nyugodj békében!

Dr. Lipcsei Imre
dékán